Mindig történik valami...

Két régebbi bejegyzésemre hivatkoznék vissza. Egyik itt (3.pontot kell olvasni), a másik pedig ott (a képet kell nézni). Na, ez így jó zagyva egyenlőre, mert miért is függ össze a két dolog...

Tegnap az történt, hogy ismét a kórház ambulanciáján kötöttünk ki (hm, egy éven belül már harmadszor), mert Enikő nem a rendeltetésének megfelelően használta a belinkelt képen látható golyós számolót. Neeeeem, nem lehet igaz... ugye nem igaz, hogy ugyanaz a sérülés három hónapon belül megismétlődik, és újra mindent át kell élnünk???? A kórházat, műtétet, gipszet...

A kisasszony szép csendben játszott a gyerekszobában, én a konyhában tettem-vettem. Egyszer csak velőtrázó visítás, sírás a szoba felől, én berohantam, láttam, hogy Enikő a padlóra fektetett számolón ül. Mondja láthatóan nagy fájdalmak közepette, hogy beszorult az ujja. Kiszabadítottam, az ujja lila/vörös, benyomódott, görbe... Nem volt szép látvány, és bár nem szoktam, de most rendesen bepánikoltam, ordítottam magamon kívül, hogy miért csinált ilyen hülyeséget (azóta is utálom magamat...). Ugyanis csúszdázni próbált az összecsukhatós golyós számolón, ami persze a súlya alatt csukódott össze, és szorította be a kapaszkodó ujjacskát (a nyáron törött jobb középső melletti gyűrűset).

A kezdeti pánik után Enikő folyamatosan azt hajtogatta, hogy ő nem megy kórházba, nem fáj az ujja, alszik egyet, és már meg is gyógyul... Tényleg aludt másfél órát, majd ébredés után az ujját megszemlélve már nem is tűnt olyan vészesnek, csak piros volt és kicsit duzzadt. Viszont a müzlijét nem volt hajlandó jobb kézzel enni, meg igazán mozgatni sem a sebesült végtagot. Így gyors döntés után mentünk a kórházba. A hosszas várakozás közben már láttuk azért, hogy nem lehet nagy vész, mert a váróban lévő könyveket jó kedvvel és ami fontos, két kézzel lapozgatta. Aztán sorra kerültünk, a doktor össze-vissza nyomogatta, nézegette, kérdezgette fáj-e itt vagy ott, tud-e tapintani stb. Magabiztosan mondta, hogy nagyon nagy valószínűséggel nincs eltörve, de a magunk megnyugtatására kérhetünk röntgent. Vagy dönthetünk úgy, hogy egy-két napon keresztül figyeljük, és bármi gyanús, vagy éppen fájdalom lép fel, azonnal jövünk vissza. Utóbbit választottuk, lévén, hogy pár hónappal ezelőtt kétszer is volt röntgenvizsgálat, nem szívesen tettük volna ki ismét sugárzásnak ezt a kicsi lányt... Főleg, hogy a doktor elég biztosan állította, hogy nincs törés! Így most várunk és figyelünk, meg bízunk abban, hogy nincs semmi baj. Úgy tűnik, tényleg nincs, az éjszaka nyugodt volt, ma reggel is vidáman ébredt, tud fogni/szorítani, nincs fájdalom... Hurrá!!! :-) :-)

Első hó

Persze a három fokban olvad, de reggel igencsak meglepődtünk a korán jött tél miatt. Október ide vagy oda, most nem bánnám, ha akkora mennyiség esne, hogy lehetne szánkózni, nagyokat játszani a hóban...

Mostanában egyre gyakrabban fogad ez az idilli kép a szobába lépve :-). Ákos olvas Enikőnek. Persze nem az "Ezüsthegedű"-ből, az még túl bonyolult lenne egy kezdő olvasónak, de az "Anna, Peti és Gergő" e célra igazán ideális, Enikő pedig borzasztóan élvezi .

Egyébként most egy hét őszi szünet van az iskolában és az óvodában, az időjárás a hosszú kintléteknek nem igazán kedvez (szinte szünet nélkül esik az eső és ráadásként még hideg is van), így muszáj egész napos benti elfoglaltságról gondoskodni. Szépen eljátszanak együtt, de valami biztos, hogy mindig közbejön, amin össze lehet kapni. Pl. mert Enikőnek eggyel több kockája van, vagy Ákos repülője jobban repül, vagy csak úgy egyszerűen idegesíti a nagyfiút, hogy állandó kis pulikutyája van, aki nemcsak hogy mindenhová követi, hanem még minden egyes mozdulatát is utánozza :-). Igyekszem nem beavatkozni a konfliktusokba, intézzék el maguk. El is intézik... úgy, hogy Ákos bezárkózik a szobába, Enikő, mint kívülrekedt pityereg kicsit, majd öt perc múlva már ismét együtt tesznek-vesznek, szent a béke köztük :-).

Ismét játszom :-)

Engem sem került el a mostanság terjedő blogos játék (nem fogom a pécézés szót használni, mert nekem kicsit negatív csengésű, itt pedig erről szó sincs...) Nem rajongok ezekért a piramisjátékszerű dolgokért, kicsit erőltetettnek és műnek érzem őket. Persze sokkal inkább idegesítenek azok a körlevelek, amik naponta tizesével érkeznek email-ben, és még x embernek kellene őket továbbítanom, mert ha nem, akkor ez meg ez fog történni... Na, de nem akarok negatívkodni, és megsérteni sem senkit, meg egyébként egész jó ötlet ez a "tudjunk meg egymásról kicsit többet"... :-)

A játékszabályok:

1. Linkeld be a blogodba azt, aki a játékba invitált!

2. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi!

3. Válassz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba!

4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy irány játszani!

Köszönöm ritarozinak és Pocaknak, hogy rám is gondoltak! :-)

És a hét dolog, ami egyáltalán nem különleges ;-):

1. Nagyon halogatós típus vagyok, szinte száz százalékban mindent az utolsó pillanatra hagyok. Valamikor a főiskolás években gyökerezik ez, amikor is a vizsgákra való felkészülést általában a vizsgák előtti utolsó öt napba sűrítettem bele. Nem is lenne ezzel olyan nagy baj, ha nem okozna idegbajt és kapkodást a dolog...

2. Valamikor iszonyatosan pedáns voltam. Már gyerekkoromban is a tolltartómban színek szerint, nagyságrendben voltak a ceruzák, kínosan ügyeltem a füzeteim/könyveim, ruházatom tisztaságára, a szobámban soha nem volt rendetlenség és nem emlékszem, hogy valaha valamit is elhagytam a dolgaimból vagy bármit is elfelejtettem volna. Aztán ez szép lassan (vagy egyik napról a másikra :-)??), a családalapítással elmúlt, ma már nem zavar a rendetlenség magam körül (persze ideig-óráig), gyakran elhagyok ezt-azt, arról nem is beszélve, hogy mindent fel kell írnom, mert különben elfelejtem... Mondhatni kicsit szétszórt lettem, de igyekszem ám nagyon!!!

3. A mai átlaghoz viszonyítva nagyon korán lettem feleség és anya, amikor Ákos született 23 és fél éves voltam.

4. Jó emberismerőnek tartom magam, eddig még soha nem csalódtam ebben a tulajdonságomban.

5. Nagyon szégyenlem magam emiatt, de bevallom, egyáltalán nincs honvágyam. Jó évente néhányszor hazalátogatni Mo-ra, de a köztes időkben nem jön rám vágyakozás a hazám után... (irul-pirul)

6. 20 éven keresztül, megszakítás nélkül jártam iskolába (nem a bukások miatt :-)), a vége felé mindig mondogattam, hogy egy életre elég volt, de most mégis szívesen tanulnék valamit... Legszívesebben tanárrá/tanítóvá képezném át magam, de azt hiszem, ez már csak álom marad.

7. Nagy bánatom, hogy nem tudok hangszeren játszani. Ez teljesen kimaradt az életemből, és fogalmam sincs, hogy felnőtt korban lenne-e esélyem arra, hogy akár csak valami minimális szinten is megtanuljak bármin játszani. És úgy irigylem azokat a családokat, ahol esténként vannak nagy együtt zenélések/éneklések...

Akikről én is szeretnék 7 dolgot olvasni (húúúú, nem könnyű válogatni, mert már igencsak elterjedt a játék):

Márta

lele

kat

kanya

bea

Meli

gemelcsi

Elengedés

Azt soha nem gondoltam volna, hogy a bazárra varrt manóért egy majd' kilencéves nagyfiúval kell közelharcot vívnom, mert mindenképp ragaszkodik hozzá, és magának akarja... :-o

Már elég régen írtam Enikő nyelvi fejlődéséről, de mostanában annyira sokszor mosolygunk a német beszédén itthoni szituációkban, hogy muszáj posztolnom róla :-). Az óvodában az óvónők elmondása szerint velük még mindig csak bólogatással és fejrázással kommunikál, viszont a gyerekekkel már szóban is. Persze előfordul, hogy magyarul mondja a magáét, mert az jön gyorsabban, de többnyire a németet használja. Ezt teljes mértékben el is tudom képzelni, mert itthon saját fülemmel hallom, hogy nagyon sok mindent tud már. Mikor délután fél egy körül hazaérünk, Ákos még egy órán keresztül nincs itthon. Ebben az időben Enikő a szobában játszik (egyébként Ákos mellől el sem mozdul), többnyire babázik, konyházik, vagy éppen újra lejátssza az oviban történteket. És 100%-ban németül beszél, mondatokban, gyönyörű kiejtéssel :-o... Aztán sokszor van olyan szituáció is, amikor Ákossal játszanak, Enikő németül mondja az utasításokat, kéréseket, kérdéseket, Ákos pedig magyarul válaszol ezekre. De a legaranyosabb, mikor négyen együtt vagyunk, beszélünk valamiről, és Enikő a nyomaték kedvéért az elmondottakat lefordítja németre :-). Pl. tegnap: Ákos elég erőteljesen ugrándozott a lakásban, kénytelen voltam szólni neki, lévén laknak alattunk, ráadásul pont az egyébként is kicsit háklis házmester néni a férjével (Gizi néninek hívjuk, mert otthon Mo-on volt egy házinénink, akit így hívtak, és még hasonlítanak is egymásra :-)). Enikő persze helyeselt, mikor rászóltam Ákosra, és hozzátette: "Áááááákos! Mindjárt feljön a Gizi néni!.... Jetzt kommt die Gizi néni!" :-D

Akkor is jókat mosolygunk, mikor azt kérdezi: "Tudod, mit jelent, az hogy Spielplatz (vagy bármi)!!" És a választ meg sem várva mondja is a magyar jelentést. :-)

És már kívülről tudja szinte az összes német népdalt is. Kaptunk két cd-t, amin gyerekek énekelnek hangszeres kísérettel, és a sok-sok hallgatás eredményeképp, meg persze az oviban is hallja, szépen megtanulta őket. Nem annyira örülök a cd-s zenehallgatásnak, de sajnos én nem ismerek annyi német dalt, hogy azokat is tőlem tanulhassa, viszont fontosnak tartom, ha már itt élünk, minél előbb megismerkedjen a német zenével/dalokkal.

Kicsit ellustultam a blogolás terén, pedig mindig történik valami, vagy éppen foglalkoztat ez-az... Most például pont az nyilalt belém, hogy megtörténhet e az, hogy a Blogger.com szervere gallyra megy, és én soha többé nem folytathatom a blogot, sőt elszáll az éterbe minden addigi iromány, fotók, videók??? Igen. Tudom, van egy kicsi üldözési mániám, de hát sose lehet tudni. És ha történne valami hasonló, igencsak szomorú lennék, és lehet, hogy el is kezdek valamiféle biztonsági intézkedéseket tenni ;-).

Félretéve a negatív jövőbetekintésemet, kicsit írogatok erről-arról. Rendszer nélkül, csak éppen ami eszembe jut.

Mostanság igencsak előtérbe került a babavarrás, aminek nagyon örülök. Elég sok időt szánunk rá, de nem bánom, mert igazi töltekezős idő ez, és még annak ellenére is az, hogy kicsikét nagyüzemben készülnek a kisebb nagyobb babák, manók, tündérek. Novemberben lesz ugyanis a Waldorf-bazár, és az óvoda standján ezekből az általunk készített dolgokból fog állni a portékák egy része (plusz lesznek még filcgyümölcsök/zöldségek, kötött állatkák). Én most éppen egy 35 centis, manósapkás, plüss overallos babát (szép sváb szóval Schlamperle-t) varrok. Aztán majd következnek a virágtündérek, ezek készítésétől kicsit tartok is, mert e téren nincs semmiféle előtapasztalatom :-). Decembertől már kedvtelésből fogunk varrogatni, lassabb tempóban, a "bazár szellemétől" mentesen ;-).

És azt is meg kellett állapítanom, hogy német szempontjából a babavarró-körös alkalmak százszor többet érnek bármilyen tanfolyamnál is. Már a 3-4 hét alatt is észrevettem magamon a fejlődést, persze köszönhető ez elsősorban Michaelának, aki folyamatosan szóval tart, és beszéltet, és mivel ő is szinten akarja tartani a magyar nyelvtudását, kölcsönös a dolog :-)...

Tegnap derült ki, hogy az ő férje, anno waldorf iskolába járt 13 éven át. Ez itt No-ban nem ritkaság, hisz itt a "szülőhaza", de én mégis nagyra kerekítettem a szemeimet, mert közelről még soha nem láttam 40 éves, waldorf pedagógiával nevelkedett embert :-D. És megmutatták az ő édesanyja által készített harmincegynéhány éves waldorf babát is :-o, melyet kincsként őriznek. Engem is nagyon megfogott a már-már múzeumi, és szebb időket megélt fiúbaba :-)...

Szülői est is volt a héten, ezen hagyományosan Laci vett részt. Kicsit letörve jött haza, mert mélyponton van az osztály mostanság, és az est hangulatát ez nagyban befolyásolta. Igazából nincs semmi baj, mert a gyerekek vidámak, érdeklődők, lelkesek, csak mostanság tőbb csínyt követnek el, és előtérbe kerültek a nemek közti konfliktusok is. A fiúk aktívabb lányok felé fordulása pedig nem mindig úgy nyilvánul meg, hogy ennek a kislányok maradéktalanul örülnének. Mindez nem is gond, de van egy két anyuka/apuka, akik elég nagy hanggal és felháborodással tették ezt szóvá, mintegy az iskolát szidva, hogy miért nem tesznek azért, hogy az ő édes kicsi gyermeküket semmilyen konfliktus ne érje, meg egyébként is, már nemsokára második osztály féléve, és még mindig nem tud olvasni és írni a szemük fénye... Pont ők voltak azok, akik már tavaly is megkérdőjelezték az osztálytanító szakmai tudását, semmiféle bizodalmuk nincs felé, és úgy tűnik a waldorf pedagógiáról sincs sok fogalmuk... Nem jósolok sok időt, és a gyermekeik nem lesznek az osztály köreiben, egyáltalán az csoda, hogy idáig "húzták". Csak tényleg szomorú, hogy rontják a hangulatot, áskálódnak, és még a szülőket is a gyerekeik ellen hangolják. Mert mit tesz ilyenkor a szülő?? Hazamegy és mint gyanúsítottat maga elé állítja, faggatja, hogy mit művelt az x/y kislánnyal, holott tényleg csak apró diákcsínyekről van szó. Ártatlan kergetés, szoknyafelrántás, lány wc-be besurranás és ijesztgetés, semmi olyan, amit mi anno gyerekként ne éltünk volna át.

A másik a bazár, ami engem kicsit felhúzott. Persze, igaza van Lacinak, mert mikor ötletekkel kellett volna előállni, hogy az osztály standján mit áruljunk, nem voltam sehol... Nem is az ötletet kritizálom, mert végülis festett kövek és kerti zászló lesz a portéka. Ez utóbbinak az anyagával van bajom, ezen morgolódtam, mikor hazahozta Laci a megvarrandót és az elkészítési leírást. Ugyanis nylon függöny anyagot vásároltak, 100% műanyag! Mintha nem is waldorf bazárra készülnénk, és nem az egyik legfőbb szempont a természetes anyagok használata lenne... Nem szólhatok semmit, mert nem segítettem egy percet sem az eddigi szervezésben, de dühít a dolog, és nem is szívesen veszem elő a varrógépet, hogy megvarrjam.

Nemrégiben írtam arról, hogy Enikő még az előző óvónénijének véletlenül eltörte a szemüvegét. A mi családi felelősségbiztosításunk persze nem kártalanított, mondván, hogy egy hat év alatti kisgyerek még nincs cselekvése tudatában. Viszont a múlt héten újságolta Frau R., hogy az ő mezei, munkahelyi biztosítása, amellyel próba szerencse alapon tett egy kísérletet, és igénybejelentést tett, teljes mértékben kifizette a számlát! Kellemes meglepetés, hogy azért a biztosítókban is lehet pozitívan csalódni :-).

Brancsolás

Múlt héten kaptunk egy meghívást egy ún. vasárnapi "brancs"-ra, délelőtt 11-re. Ciki, de fogalmam sem volt, mit jelent a brunch... Nem akartam műveletlennek tűnni, meg elárulni, hogy nemigen vagyunk társasági emberek, eddig maximum szűkkörű vacsorákra hívtak meg bennünket, vagy mi másokat, ahol maximum 2-3 család a résztvevő. Bőszen bólogattam, hogy igen, elmegyünk, köszönjük a meghívást stb... ;-) Itthon aztán irány a net, utána kellett néznem a dolognak. Mint kiderült, a szó a reggeli és ebéd szavak angol megfelelőiből ered, azaz breakfast és lunch, röviden brunch. A lényege, hogy legkésőbb 12 órára reggelihez és ebédhez is megfelelő ételek kerülnek az asztalra, hagyományosan vasárnap. Így, aki átaludta reggelit, sem marad le kedvenceiről, vagy legalábbis kárpótolhatja magát a kihagyott ételért, vagy aki úgy döntött, hogy a reggelit kihagyja és rögtön könnyű ebéddel kezd, szóval ő is megtalálja számításait. Együtt a család, a barátok, az ismerősök, nagyokat lehet beszélgetni, és a háziasszonynak nem kell közben a konyhában tartozkódnia, vagy az asztaltól állandóan felugrania valamiért, ami épp fő vagy sül a konyhában. Ennek megfelelően büfé jellegű az egész, mindenki azt pakol a tányérjára, amit éppen megkíván, és persze a meghívottak is hozzájárulnak a kínálathoz, magyarul visznek magukkal valamiféle enni- vagy innivalót :-).

Ahhoz a családhoz szólt a meghívás, akik 4 éven át éltek Budapesten, idén nyáron költöztek vissza ide Ravensburgba, és ennek örömére brancsoltunk. Jakob, a legkisebb fiú egy csoportba jár Enikővel az oviba, a két nagyobb lurkó pedig a Waldorf-suliban elsős, illetve negyedikes. Michaelával, az édesanyjukkal (egyenlőre)ketten alkotjuk a babavarró kört kedd délelőttönként :-). A vendégségbe rajtunk kívül barátok, szomszédok és a gyerekek egy-két iskola/óvodatársa, illetve azok családjai voltak hivatalosak. 15 felnőtt és 10 gyerek.

Volt sok finom étek (vegetáriánus): saláták, kenyérkencék, sajtok, sütik, gyümölcsök, gyerekek által formázott kiscipók, hokkaidó tökleves, sült gesztenye. Volt ismerkedés (részünkről mindenképpen), nagy beszélgetések, közös éneklés, vidámság, séta a közeli erdőbe. Ákost az udvaron álló óriási fa tetején épült házikóból, Enikőt pedig a gyerekszoba hintájáról nem lehetett leszedni, bár az erdőbe azért jöttek szívesen :-). Ákosnak sikerült a patakba is beletoccsannia, de a langyos időnek köszönhetően ez nem hiúsította meg sétánk folytatását. Este hatkor értünk haza a tényleg nagyon jól sikerült vendégségből. Azt kicsit sajnálom, hogy nem vittünk magunkkal fényképezőgépet, mert pl. a gyönyörű napsütéses őszi erdőben a gyerekek önfeledt játékáról jó fotók készülhettek volna, de hát majd legközelebb...

És most már magunk is megtapasztaltuk, milyen is egy vasárnapi brunch :-). Esetleg majd szervezünk is egyet. Persze ehhez nem ártana egy fokkal nagyobb lakás, mondjuk egy kert sem... hmmmm nagyobb asztal, több szék, több tányér és pohár, de mindez részletkérdés... A lényeg, hogy vendégjelölt lenne egész szép számmal ;-)!

szabadonszülni

Egyik gyermekemet sem otthon szültem, és majdan, ha esetleg még úgy adódik, akkor is kórházba fogok menni. Nekem ez ad biztonságérzetet, és a két szülés után már ismeretlenként sem hat, meg persze rossz emlékeim sincsenek (köszönhetően a villámgyors szüléseknek)...

Azt mindenképp nagyon fontosnak tartom, hogy MINDENKINEK JOGA legyen eldönteni, hol, miként, kivel szeretné kisbabáját világra hozni... akár otthon is! Nemrégiben készült erről egy film, amiben ismert személyiségek mondják el gondolataikat az otthonszülésről, a szabad döntésről. Érdemes megnézni!!!!!

És mivel béna vagyok, videóként nem tudom felrakni, ITT a link :-).

A "nagykönyv" szerint ugyebár a gyerekek 3 éves koruk körül szobatisztává válnak. Ideális esetben nappalra és éjjelre is. Nos, ez nálunk "csak" félig-meddig történt így... Soha nem volt előtte központi téma a szobatisztaság, egyszerűen vártuk a megfelelő fizikai (mindenekelőtt agyi), és hormonális fejlettséget. Meg persze bíztunk az utánozási vágyban, hisz a kis "utánfutó" a mellékhelyiségbe is jött velünk :-). Aztán elérkezett a 3. születésnap, amikor is a lánykánk úgy döntött, hogy másnaptól nincs szüksége a pelenkára. Mivel a három év alatt egyetlen egy olyan reggel sem fordult elő, amikor is száraz pelussal ébredt volna, éjszakára nem mertük elhagyni. Vártunk türelemmel erre a bizonyos reggeli szárazra. Azóta is ezt tesszük, de ezzel nincs is semmi baj, nem parázunk, hisz a szakorvosok véleménye is az, hogy az éjszakai bepisilés 6 éves korig még nem kóros. Viszont akkor kicsit aggódni kezdtünk, amikor sűrűbben előfordult az, hogy nappal késve ért Enikő a wc-re, az első cseppek a nadrágba mentek, és ritkábban bár, de a teljes bepisilésre is akadt példa. Gyanakodtunk a felfázásra, vagy valamilyen fertőzésre, hisz kislányoknál ez elég gyakori, de a vizeletvizsgálat ezt kizárta. Úgy gondoltuk, hogy magunk megnyugtatására elmegyünk az orvoshoz, amit nem is bántunk meg, mert azon túl, hogy negatív eredményt hozott a vizsgálat, azt is megbeszéltük, hogy lelki okai is lehetnek a dolognak. Ő is megerősítette ezirányú gyanúnkat, hisz ha jól belegondolunk, az év eleji ovikezdéssel lépett fel a probléma, aztán a nyári szünet idejére elmúlt, majd ősszel ismét kezdődött. Persze egyszerűbbnek tűnt az évszakok és ezzel együtt az időjárás változására fogni a dolgot, de tény, hogy lévén Enikő érzékenyebb típusú kislány, a kis életében fellépő változásoknak ilyen jellegű fizikai megnyilvánulásai vannak... Amíg egyéb tünetek nincsenek (gondolok itt akár agresszivitásra, szorongás jeleire, akármire), nem hiszem, hogy pszichológushoz kellene rohannunk. Inkább várunk türelemmel, semmiképp nem hagyjuk, hogy e téma körül forogjon az élet, nem fújjuk fel a problémát. Ugyanakkor a szőnyeg alá sem söpörjük, nyíltan beszélünk róla, reggel kedélyesen együtt mossuk ki az éjszakai pelust, ha át kell száraz ruhába öltözni, mindez nyugodt légkörben zajlik.

És az óvodával kapcsolatban annak ellenére is előfordulhat szorongás Enikőnél, hogy nagyon szívesen jár, a reggeli búcsúzkodás is vidám, barátkozik a gyerekekkel, résztvesz mindenben, és nyelvi téren is szembeszökő a fejlődés. Pont ezek miatt nem hinném, hogy komolyabb szorongásoldásra lenne szükség, marad továbbra is a beszélgetés, a szerepjátékok, az odafigyelés és mindenekelőtt a türelem...

Őszi séta

Anyósülés

Ha autóba ülünk (nem fordul elő olyan gyakran), és nem én vezetek, akkor általában, ha nem is veszekedés, de rövid mosolyszünet és "hagyjálbékén" hangulat áll be, mire a célunkat elérjük. Ne firtassuk az én vezetési képességeimet (lsd. pl. júliusi bejegyzések közt egy koccanás :-)), mindenesetre a szám folyton jár az anyósülésben, mert nem bírom megállni, hogy ne szóljak bele folyton Laci ténykedésébe. Szégyenlem magam, amiért nem tudok e téren száz százalékig megbízni a férjemben, és nem bírom biztonságba érezni magam mellette. Egyszerűen nem megy, hogy befogjam a számat, és mondjuk élvezzem az elsuhanó táj látványát és kellemesen eltársalogjak. Ehelyett utasítgatok, figyelmeztetek, vészmadárkodom... "Piros a lámpa!" "Lakott terület..." "Lassíts!" "Gyorsíts!" "Vigyázz, padka, húzódj beljebb!" "Fééééék!" "Két kézzel fogd a kormányt!" "Be van kapcsolva a fényszóró?" "Vigyázz, gyalogos!" Ezek a leggyakoribbak, de ha összegyűjteném az összeset, igencsak hosszú lista kerekedne ki. Ja, és mellette még a GPS-készülék funkcióját is betöltöm és irányítok (pont ma kaptam meg egy eltévedés után, hogy már programot kellene cserélni bennem :-D)

Na szóval biztos szörnyű vagyok ilyenkor, már gondoltam rá, hogy a csomagtartóban kellene utaznom, vagy legalább hátul a gyerekek közt bekötözött szemekkel...

Amellett, hogy kellemesen langyos őszi idő köszöntött be, és maradéktalanul lehet gyönyörködni a színpompában, a tőlünk 60 km-nyire lévő hegyekbe bizony beköszöntött a tél, és hósipka került a csúcsokra. Ebben a látványban gyönyörködünk az erkélyről, mióta tiszta az idő. Legalábbis én, mint hegyimádó mindenképpen :-)...

Mindig elszomorodom, mikor azt látom, hogy egyre jobban elgépiesedik a világ, és egyre több energia pazarolódik el felesleges dolgokra... :-( Itt van például a lakótelepünk (lakóparknak is nevezhetjük) zöld területeinek ápolása. Ezt a munkát vagy az adott társasház házmestere, vagy egy bérelt kertészcég végzi. Utóbbiak mikor megérkeznek a teherautóval, előkerülnek az ilyen-olyan masinák. Elképesztő, hogy mennyiféle létezik :-o! Nem azt várom el, hogy a hatalmas fűfelületeket kézi erővel kaszálgassák, de például teljesen feleslegesnek tartom a levelek egy kupacba fújására szolgáló gépezetet, a lombporszívót, a gallyaprítót, sőt még a sövénynyírót is! Mindig a gyerekeknek dünnyögök/dühöngök, amikor látom, hogy az emberünk három szál falevelet próbál a járdán összeterelni a benzin- (vagy gázolaj-) zabáló masinával. Tizedannyi energiába kerülne lehajolni és felvenni, vagy összesöpörni. És még dühösebb leszek, mikor arra gondolok, hogy mindezt a nem olcsó "mulatságot" én is finanszírozom a közös költségből...

Másrészt meg látom azt a házmesternénit is, aki az egyik ház körüli, nem rövid sövényt kézzel, egy műanyag kerti székre állva nyírja. Örömmel végzi a munkáját, szóba elegyednek vele az arrajárók, mindenkihez van egy kedves szava, és a sövény ugyanolyan szép lesz, mint a zajos, nem kevés energiát használó géppel.

Azt, hogy egyre szűkülnek a Földön az erőforrások, mindenki jól tudja. Azt is tudjuk, hogy van, amire mindenképp kell energiát felhasználnunk (persze itt sem mindegy, hogy mennyit...), de ezekkel a fent említett dolgokkal (a háztartási gépek mellett természetesen) el lehetne kezdeni a spórolást. Mert ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy!!! :-)

Könyvjelző

Ákos legújabb műve, amit az iskolában, kézimunkaórán alkotott, és nagy boldogan hozott haza. Azt hozzá kell tenni, hogy fogalma sem volt róla, hogy mi készül a kezei alatt, mert hallotta ugyan a "Lesezeichen" szót, de nem tudta magyarra átfordítani :-). Itthon világosítottuk fel, hogy miről is van szó, és gyorsan bele is rakta a könyvbe, amit esténként olvasunk (most éppen Csukás István: Nyár a szigeten). Jól is jött, mert kis cetlikkel jelölgettünk, most meg van egy csodaszép könyvjelzőnk :-).