2010. jan. 29.

Ejj... az örök elégedetlenkedés. Most éppen azért, mert leesett ez a klassz hó (a héten minden reggel havazott), és túl szorgalmasak a hóeltakarítók. Nem tudunk olyan korán elindulni az oviba, hogy végig szánkón ülve utazhasson Enikő. Mert a járda nagy részén reggel fél nyolckor már egy deka hó sincs, egyből letolják és erősen fel is sózzák. Legalább az éppen leeső pelyhek maradhatnának, de nem, azok is egyből a só martalékává válnak. Tehát bosszankodunk, Enikő fel-le pattog, én meg cipelem a hátamon a szánkót. A jókis szánkópályánkig szintén így jutunk el, mert még az erdőbe vezető mellékutat is hótalanítják. Úgyhogy visszasírjuk azt az időt, amikor a hóeltakarítás hiánya miatt mérgelődtünk, és várjuk, hogy olyan fokú havazás legyen, ami még itt is káoszt okoz ;-) :-)...

2010. jan. 24.

Hétvégi téli örömök

Olyan régen árasztottam el képekkel a blogot, most már éppen itt az ideje!!! :-) ;-)

2010. jan. 22.

Der, die, das...

Szegény Ákos! És szegény mi, meg szegény mindenki, aki a németet idegen nyelvként tanulja...

Merthogy igen, a fránya "der-die-das"-okról van szó. Ákosék elkezdtek az iskolában nyelvtanozni, kezdve a három alapszófajtól. Az igéknél még nem is volt fennakadás, de a német főnevek és velük együtt a nagyjából logikátlan nembeli besorolások már okoztak némi szomorúságot Ákosnak. Mert persze egyből rájött, hogy ez rajta kívül az osztályban mindenkinek teljesen egyértelmű, és kisujjból jön. Arra is rájött, hogy vannak ugyan szabályok, de korántsem érvényesülnek kivétel nélkül, és hogy a kivételek száma mennyire nagy... Első nap még lelkes volt, mert olyan szavak jöttek elő példaként, amik vagy nem kivételek, vagy már ismerte őket és helyesen használta a nemüket is. (Az azért hozzátartozik a történethez, hogy hiába beszél ő is és Enikő is folyékonyan németül, a "der-die-das" többnyire véletlenszerűen jön, sokszor nem is helyes.) Aztán egyre több szót írtak a füzetbe órán, meg a házi is erről szólt, és jött a kudarcélmény, hogy ez nem megy olyan simán, mind eddig a többi iskolai feladat. Hab is került a tortára a főnevek többesszáma formájában, hisz az sem egyszerű, és ott is hemzsegnek a kivételek :-(... És az nagyon vicces, mikor segítek Ákosnak házit csinálni. Mert látja rajtam is azt a bizonytalanságot, amit magán. Ha van egy szó, aminél egyikünk sem tudja a névelőt, vagy csak megérzésből mondunk egyet, és a szótárt felcsapva kiderül, hogy se az ő tippje, se az enyém nem volt jó, nagyot nevetünk, holott sírni lenne inkább kedvünk. De ezt csak vidáman lehet felfogni, és életünk végéig tanulni a névelőket :-) ;-)...

Az új évtől egyébként már töltőtollal írnak a harmadikosok. December elején kezdtek ismerkedni a tintával, annak használatával. Először kihegyezett végű bambuszt mártogattak a tintásüvegbe, majd két hét múlva lúdtollat. Ezekkel készült a karácsonyi ajándékunk, egy rajzos, írásos füzetecske egy saját fogalmazású történettel, "Der Wald" (Az erdő) címmel.
Lacival mi izgultunk titkon, hogy a tintával való írás nem okoz-e majd gondot a balkézzel író Ákosunknál, de szerencsére félelmünk alaptalannak bizonyult. Egyáltalán nem maszatolja el a tintát, ahogy a kezét vezeti balról jobbra, nem tartja másként, természetellenesen az íróeszközt és a szép írásképe is megmaradt :-).

Ami még változott, az a furulya, a pentatonról váltottak a C-szoprán furulyára. Ez sajnos nem tette lelkesebbé Ákost... Viszont a kottaolvasás alapjaival is elkezdtek ismerkedni, és ez tetszik neki. Szívesen tanulna más hangszeren is (csellón leginkább), de a zeneiskolai és zenetanári díjak olyan horror magasak, hogy egyenlőre várunk a csodára, hogy találjunk valami kedvezőbb megoldást... :-(

2010. jan. 20.

Nem újévi fogadalomról van szó, de mostanra jutottam el odáig, hogy minimálisra, sőt szinte csak a szükségesre szorítsam le a netezéssel töltött időt. Egyáltalán nem fajult odáig a dolog, hogy függő lettem volna, durván sok időt soha nem töltöttem a gép előtt, mégis úgy gondoltam, van mit lefaragni ebből az időtöltésből... Iktattam be netmentes napokat (kettőt hetente), ilyenkor csak a mailjeimre pillantok rá. A fórumozást már régen a legminimálisabbra csökkentettem, és most igyekszem nem felfedezni új blogokat, az eddigi kedvenceimből kialakított kis blogvilágban jól elvagyok :-). Valószínűsíthető, hogy ide is kevesebbet fogok írogatni, na nem mintha ez eddig nagy rendszerességgel történt volna meg... Mindenesetre, ha nem is történt túlságosan nagy változás, de valami kis plusz időt nyertem magamnak, a családnak, nem volt hiába a változtatás, és ez olyan jó érzéssel tölt el!!

2010. jan. 15.

10 éve


csendesen, mindenféle szokásos felhajtás nélkül egybekeltünk, ma pedig ugyanilyen meghittségben, négyesben ünnepeltük meg az elmúlt csodaszép éveket :-).

2010. jan. 11.

Újra itthon...
A visszautat viszont szívesen elfelejteném. Minden évben megfogadjuk, hogy a karácsonyi Magyarországra utazásunkat semmiképp nem autóval tesszük meg, de a januári kellemetlen emlékek valahogy mindig megszépülnek év végére... A majdnem ezer kilométernyi úton bármi előfordulhat, hát még télen! Most pl. esőben és plusz 3 fokban indultunk, havazásban és mínusz 6 fokban érkeztünk, jó néhány évet öregedve. Közben volt ónos eső is, és hajmeresztő közlekedési helyzetek, sőt olyan is, hogy nem láttunk át a szélvédőn a rárakódott/folyamatosan jéggé fagyó trutyitól. A hátsó ülésen a most extrém módon türelmetlenkedő gyerekek, rólam nem is beszélve, hisz a pániktól folyamatosan hisztiztem. Az utakon pedig a kontinens összes kamionja, valamint személyautója haladt célja felé...
Úgyhogy ezúton figyelmeztetem magamat (remélem december környékén erre tévedek...), hogy karácsony közeledtével szigorúan böngésznem KELL a "volán"- és vonattársaságok ajánlatait. Illetve akinek eszébe jut majdan, kérem sürgősen beszéljen le arról az őrült ötletről, hogy kocsiba ülve menjünk haza az ünnepekre!!!